A Linux világa
Epilógus
2008. március 22.
Idén januárban indítottuk el cikksorozatunkat, A Linux Világa címmel. Az elmúlt 12 hétben sok témáról olvashattak az oldal látogatói: foglalkoztunk a
szabad szoftverek, a Linux,
a Debian,
a legfontosabb ablakkezelők,
Tux és az
Ubuntu történetével. Bemutattuk az
Ubuntu fejlesztését, a
hazai Ubuntu közösséget, az
Ubuntu változatait. Írtunk arról, hogy
miért ingyenes az Ubuntu, hogy
hogyan kommunikálnak a fejlesztők, és hoztunk példákat
közszférában történő használatra.
Reméljük, hogy a sorozat segítségével sikerült azok számára is bemutatnunk egy kicsit a Linux világát, akik csak most kezdtek megismerkedni a szabad szoftverekkel. A célunk az volt, hogy megmutassuk, az Ubuntu sokkal több, mint egyszerűen egy operációs rendszer, amin a Compiz segítségével látványos effektusokat állíthatunk be. Persze fontos a szép kezelőfelület, hiszen ma már az emberek egyre többet ülnek a számítógép előtt. Van azonban, ami ennél is fontosabb: ez pedig a szabadság.
Gyakran hangzik el az a közhelyszámba menő állítás, hogy az információs társadalom korát éljük. Abba viszont csak ritkán gondolunk bele, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban. Életünkben egyre fontosabb szerepet tölt be a számítógép és az internet. Ezt használjuk tanuláshoz és munkához. Ezen beszélgetünk IRC, vagy valamilyen IM kliens segítségével. A merevlemezünkön tároljuk fotóinkat, zenéinket, jegyzeteinket. Napló helyett blogot írunk, a híreket, cikkeket monitorról olvassuk. A számítógépünk segítségével intézzük a magánlevelezésünket. A legtöbben egyre nehezebben tudják felidézni, mikor írtak utoljára levelet ismerősüknek papírlapra, vagy mikor ragasztottak utoljára bélyeget egy borítékra, amit valamelyik barátjuknak címeztek meg.
A számítógép nem egyszerűen a mindennapjaink részévé vált, mint korábban mondjuk a televízió, vagy a kazettás magnó - az információs társadalom kialakulása a teljes életünkre kihatással van. Mindez pedig szinte felfoghatatlanul gyorsan zajlott le: a 80-as évek végéig örültünk, ha a kombi Wartburggal haza tudtunk csempészni egy Commodore 64-et Bécsből (egy üveg Whiskey persze jelentősen növelte annak esélyét, hogy a vámos elnéző lesz). A kilencvenes évek elején még hónunk alatt egy köteg hajlékonylemezzel jártunk át barátainkhoz, és másolgattuk az Amigás játékprogramokat és demókat - egyesek pedig eljutottak a legendás "Csokiba", vagyis a Csokonai Művelődési Központba, ami ekkoriban az ébredező számítógépes közösségek legfőbb találkozóhelye volt.
Ebben az időben a számítógép egy viszonylag szűk kör játékszere volt, azonban már ekkor látszott, hogy születőben van egy új generáció, aki az életét már a villodzó monitor bűvkörében fogja leélni. Azt viszont akkor még nem is sejtettük, hogy mindez milyen mértékben fogja befolyásolni az életünket. Aztán a kilencvenes évek második felében nálunk is megjelent az internet. A kezdeti bizonytalan lépések után az új évezredben berobbant a köztudatba, és a szemünk előtt zajlott le egy olyan átalakulás, aminek nagyságrendjét alig-alig tudjuk felmérni, és ami jelenleg is zajlik. A CD tároló tornyot felváltotta az MP3 adatbázis, a 35 mm-es filmet az SD kártya, a fényképalbumot a képnézegető alkalmazás, a postaládát a levelezőkliens, a könyvtárat a Google. Az életünk totálisan összefonódott a számítógépünkkel - nem egyszerűen a legszemélyesebb használati tárgyunk, hanem az új természetes közegünk. A számítógép pedig beköltözött otthonunkba, őrzi a családi fényképeinket, a legjobb barátainknak írt leveleket, ott van a legszemélyesebb beszélgetéseinknél is.
Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen ez a bizonyos új közeg, ami körülvesz minket. Miközben sokan elszörnyedve gondolnak a volt NDK Stasi aktáira, vagy Észak-Korea totális diktatúrájára, szinte észre sem veszik, hogy egy újfajta diktatúrát engedtek be otthonukba: ez pedig a zárt forráskód lopakodó diktatúrája. Ne legyenek illúzióink, egy zárt forráskódú operációs rendszer vagy alkalmazás soha nem lehet a felhasználóé - nem ellenőrizheti a működését, nem szólhat bele a fejlesztésébe, és soha nem tudhatja, egy újabb kiadásban milyen újabb korlátozó feltételeket szab a szoftvert gyártó cég. A legfőbb szemléletbeli különbség ugyanis itt található a zárt forráskódú és a szabad szoftver között: A zárt forráskódú szoftverek licence megkérdőjelezhetetlen alaptétele, hogy a szoftver a fejlesztő cégé, és a felhasználó egyszerűen bizonyos, szűk feltételek mentén esetleg használhatja azt - azonban ahhoz semmi köze sincs, hogy mit csinál a szoftver, vagy hogyan is működik az. Ha pedig egy zárt forráskódú operációs rendszert fejlesztő cég hátsó ajtót szeretne elhelyezni a gépünkön, ezt nyugodtan és bátran megteheti: a licenc ugyanis természetesen tiltja, hogy ezt kiszedjük az alkalmazásból, forráskód hiányában pedig amúgy sincs túl sok eszköz a kezünkben ennek ellenőrzésére. Így persze akkor sem kell különösebben meglepődniük a legelterjedtebb operációs rendszer felhasználóinak, ha egyszer azzal kell szembesülniük, hogy a redmondiak már a spájzban vannak. Márpedig előbb-utóbb kénytelenek lesznek azzal szembesülni, hogy a spájzban a füstölt csülök és a tokaszalonna mellett egy globális gigavállalat is lapul.
A szabad szoftver egy teljesen más világ: A GPL licenc egyetlen célja, hogy biztosítsa a felhasználók számára, hogy szabadon használhassák, ellenőrizhessék, módosíthassák vagy továbbadhassák a szoftvert - sőt, azt is garantálja, hogy aki nem közvetlenül az eredeti fejlesztőtől kapja az alkalmazást, annak is sértetlenek maradjanak a jogai. Talán a Linux disztribúciók nagy száma jelzi a leglátványosabban, hogy mit jelent ez a gyakorlatban: hiszen nem csak egyetlen gyártótól juthatunk Linuxhoz, hanem jelenleg nagyságrendileg 350 disztribútor közül választhatjuk ki azt, amelynek filozófiája, fejlesztési metódusa, hozáállása a leginkább szimpatikus számunkra. Ha pedig inkább saját disztribúciót fejlesztenénk, akkor legfeljebb a saját szakértelmünk jelenthet ideiglenesen korlátot - ezen azonban tanulással könnyen segíthetünk.
Minden alkalom, amikor egy számítógépre a zárt forráskódú operációs rendszer helyett Ubuntut telepítünk, egy kis forradalom. Bár nem szavalunk verset a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, nincs ágyúdörgés, se szovjet tankok a Parlament előtt - a szabadságot azonban ugyanúgy nekünk kell kivívni. Persze lehet, hogy az elején lesznek apróbb nehézségeink, azonban ez nem ok arra, hogy meghátráljunk, hiszen forradalom még soha nem volt ilyen felhasználóbarát.