Ami a Compiz mögött van
5. rész - a könyvtárstruktúra
2007. december 27.
A Windowsról Ubuntura áttérő felhasználó számára elsőre talán szokatlan lehet, hogy Linux alatt nincsenek külön meghajtók: Minden egyetlen könyvtárstruktúrában helyezkedik el. Ez a rendszer az elején talán egy kicsit idegen lesz, azonban nagyon gyorsan meg lehet szokni, és ez sok szempontból lényegesen egyszerűbb, mint a Windows alatt alkalmazott rendszer.
A legtöbb felhasználónak szinte el sem kell hagynia a saját mappáját - ebben találhatók a dokumentumai, a képei, zenéi, filmjei és egyéb állományai, valamint itt található a Desktop mappa, amiben az asztalán elhelyezett fájlokat találja. Nem csak ezek vannak itt, hanem az egyéni beállításokat tartalmazó rejtett fájlok, mappák is. Ezeket az Ubuntu alap fájlkezelőjében, a Nautilusban a CTRL+H billentyűkombinációval jeleníthetjük meg. A rejtett állományok Linux alatt mindig ponttal kezdődnek (pl.:
.gnome2).
A legtöbb alkalmazás a beállításait egyszerű szöveges állományban tárolja, ezeket gyakran akár mi magunk is szerkeszthetjük például a
gedittel. Ha pedig azt szeretnénk, hogy egy program visszatérjen az alapbeállításokra, akkor nem újratelepíteni kell, hanem elég, ha egyszerűen a beállításait tartalmazó mappát áthelyezzük máshova (például a kukába), így az alkalmazás a következő indításkor visszatér a telepítés utáni állapotába.
Mivel a beállítások az alkalmazástól függetlenül helyezkednek el, ezért ha egy programot eltávolítunk, majd később meggondoljuk magunkat, és újra feltelepítjük, jó esélyünk van rá, hogy minden korábbi beállításunk megmarad. Éppen ezért, ha egy program valamiért rosszul működik, és szeretnénk visszatérni az alapbeállításokhoz, akkor nem az újratelepítés a megoldás, hanem egyszerűen a beállításokat tartalmazó könyvtárat kell eltávolítanunk.
A felhasználónak a saját mappájában írás-olvasási joga van. Azon kívül azonban a legtöbb helyen csak olvasási jogosultságokkal rendelkezik. Ha ilyen helyen szeretne egy fájlt létrehozni, vagy módosítani, azt a
sudo segítségével teheti meg. Erről bővebben a sorozat
harmadik részében olvashat.
Mint azt a cikk elején írtam, Linux alatt minden egyetlen könyvtárstruktúrában kapott helyett. A főkönyvtár a "
/", vagyis a gyökérkönyvtár. Az itt található fontosabb könyvtárak:
bin, boot, dev, etc, home, lib, lost+found, media, mnt, proc, root, sbin, tmp, usr, var. Ezek legtöbbjébe a felhasználónak soha be sem kell néznie - de azért vegyük gyorsan, tömören végig, hogy miben mi található.
/bin: Itt találhatók a rendszer legfontosabb, legalapvetőbb futtatható állományai - például itt kapott helyet a
cp, vagyis a fájlok másolására szolgáló parancs. Bővebben ezekről a sorozat
negyedik részében olvashat.
/boot: Itt találhatók a rendszer indulásához szükséges konfigurációs állományok. Innen leginkább a
/boot/grub/menu.lst állomány lehet a leginkább érdekes - ennek szerkesztésével tudjuk konfigurálni a rendszer elindulásakor megjelenő indítómenüt, a GRUB-ot.
/dev: Linux alatt minden fájlként látszódik - még az eszközeink (például egér) is. Ezeket itt tudjuk elérni - azonban erre egy átlagos felhasználónak a legritkább esetben lehet szüksége.
/etc: Ebben a könyvtárban találjuk a legtöbb konfigurációs állományt. Ezen belül végezhetjük el az X kiszolgáló (vagyis a grafikus alrendszer) konfigurálását is, az
/etc/X11/xorg.conf fájl szerkesztésével.
/home: Ezen belül találhatók a felhasználók saját mappái. Ha van például egy
linus nevű felhasználó, az ő mappája a
/home/linus könyvtár lesz. Sokan úgy telepítik az Ubuntut, hogy a /home-ot külön partícióra teszik - ez az elhelyezkedését azonban nem befolyásolja a struktúrában, mi továbbra is ugyanúgy a gyökérkönyvtár ("/") alatt fogjuk látni.
/lib: Itt a rendszerhez tartozó függvénykönyvtárak kapnak helyet.
/lost+found: Előfordulhat, hogy valamiért megsérül a fájlrendszerünk, és a karbantartó (fsck) nem tudja azt tökéletesen helyreállítani. Ilyenkor a fájlok visszaállított részei ebbe a könyvtárba kerülnek.
/media: Itt találhatók az utólag felcsatolt adathordozók, mint például az optikai meghajtók, a digitális fényképezőgépek és MP3 lejátszók, vagy az USB-s adathordozók, de itt láthatjuk a Windowsos partícióinkat is.
/mnt: Szerepe hasonló, mint a /media könyvtárnak, azonban ide jellemzően kézzel szoktak csatolni meghajtókat, eszközöket, partíciókat.
/proc: Itt az éppen futó folyamatokat, rendszer erőforrásokat, és más kernel információkat láthatjuk, mintha csak fájlok lennének.
/root: Eredetileg a root felhasználó saját mappája volt. Azonban az Ubuntuban alapértelmezetten nincs root felhasználó (erről bővebben a
harmadik részében olvashat), így jelen esetben a könyvtárnak sincs gyakorlati jelentősége.
/sbin: Szerepe hasonló, mint a /bin könyvtáré, azonban itt jellemzően olyan programok találhatók, amikre nincs szüksége a normál felhasználónak, csak az adminisztrátornak.
/tmp: Itt találhatók az átmeneti fájlok. Ez a könyvtár alapértelmezetten írható minden felhasználó számára, és újraindításkor a rendszer törli a tartalmát.
/usr: Ebben a könyvtárban található például az alkalmazások, dokumentációk és ikonok jelentős része, és még sok más dolog.
/var: Vagyis változók. Itt található sok alkalmazás naplófájlja, és olyan ideiglenes állományok, amikre hosszabb távon is szükség lehet.
Ezek a legfontosabb könyvtárak, amik a gyökérben találhatók. A Linux könyvtárstruktúrája talán első ránézésre egy kicsit bonyolult - azonban a felhasználónak igazából napi szinten kizárólag két könyvtárral kell találkoznia: A saját mappájával, valamint a /media alatt található adathordozóival. Ha pedig mégis úgy adódik, hogy egy-egy konfigurációs állományt kézzel kell szerkesztenie, akkor annak helyét is rögtön megadják neki. Azzal pedig, hogy a programok mit hova telepítenek nem kell a felhasználónak foglalkoznia - ezzel törődjön csak a
csomagkezelő, hiszen azért van.