Ami a Compiz mögött van
2. rész - csomagok
2007. december 2.
Az egyik legfontosabb szemléletbeli különbség az Ubuntu és a Windows között, hogy az Ubuntu esetében nem különülnek el a később telepített alkalmazások az alaprendszertől - ezek mind egységes rendszert alkotnak.
Ebből fakadóan lényeges különbség van a programok telepítésében és frissítésében is. Windows esetében az ember a programokat leggyakrabban a gyártó weboldaláról letöltve, vagy valamilyen adathordozóról, például CD-ről installálja, az alkalmazás saját telepítőjét használva. Ubuntu esetében a programok telepítésére, frissítésére és eltávolítására a csomagkezelő szolgál. Az alkalmazások ugyanis Ubuntunál úgynevezett csomagokban találhatók.
Egy program állhat egy vagy több csomagból is - amennyiben egy alkalmazás működéséhez több csomagra is szükség van, ezek telepítését a csomagkezelő automatikusan elintézi. Ennek a legfőbb előnye, hogy ezeket az egyes alkalmazások hatékonyan meg tudják osztani egymás között: egy-egy csomagot több program is használhat, és ha az egyik már feltelepítette, akkor a másik is tud rá támaszkodni. Szintén ebből az elgondolásból fakad, hogy az egyes alkalmazások telepített fájljai nem külön-külön könyvtárakba kerülnek, hanem a csomagkezelő az egységes könyvtárrendszeren belül helyezi el őket.
A csomagokat a csomagkezelő különböző tárolókból tölti le. A tárolók lehetnek például CD-n, DVD-n, helyi szerveren - de a leggyakrabban internetes forrásokat szoktunk használni. Az Ubuntu alapértelmezett tárolóiban több mint 23 ezer csomag található - ezek mind kifejezetten az általunk használt Ubuntu kiadáshoz illeszkednek. A tárolókat különböző helyeken található tükörszervereken érhetjük el - a csomagok biztonságát digitális aláírás garantálja, így ha valaki sikeresen feltörné valamelyik tükörszervert, és ott lecserélné az egyik csomagot, a digitális aláírás nem felelne meg, és így rögtön kiderülne a támadás. Éppen ezért ha a csomagkezelő esetleg jelzi nekünk, hogy a digitális aláírás nem felel meg, akkor semmiképpen ne engedélyezzük a csomag telepítését.
Mindezekből már látható, hogy miért különösen fontos, hogy amit csak lehet, a hivatalos tárolókból telepítsünk: Mivel a telepített csomagok a rendszer részévé válnak, ezért lényeges, hogy azok tökéletesen illeszkedjenek a rendszerhez. A hivatalos tárolókba csak olyan csomag kerülhet be, amit az adott Ubuntu verzió alatt teszteltek, és kifejezetten ahhoz készült. Ez biztosítja, hogy telepítés után se legyenek gondok az adott alkalmazással, megkapjuk hozzá rendszeresen a biztonsági frissítéseket és új verzióra frissítéskor is megmaradjon a rendszer integritása.
Vagyis, ha csak tehetjük, mindent a hivatalos tárolókból telepítsünk - ha pedig mégis rákényszerülünk arra, hogy külső forrásból tegyünk fel valamit, készüljünk fel arra, hogy ez csak egy rossz pótmegoldás, ami problémákat okozhat.